Homo Ludens

“Önmagam és létezésem első tudomására úgy kétéves koromban ébredtem.

Nálam ez az önmagáról tudó lénnyé való serkenés merőben esztétikai benyomáshoz kapcsolódott. Ma is élesen, minden részletében magam előtt látom a képet. Ott

álltam, tarka szoknyaruhában – akkoriban az apró fiúk is ilyet viseltek – előttem

pedig egy bácsi tornyosult fel az elérhetetlen magasságba.”

“Ettől fogva már emlékszem a dolgokra […] Benyomásaim szüleimről, testvéreimről,

rokonaimról, környezetemről mind ebben az időben kezdtek valósággá válni.

Apám állott mind közt a legelső helyen. Amióta csak tudok magamról, határtalanul

szerettem, csodáltam és bálványoztam. És világosan éreztem, tudtam,

hogy ő is nagyon szeret, valószínűleg legjobban a gyermekei között. Később

megfigyelhettem, hogy azért nem volt soha részrehajló vagy igazságtalan

a többihez. Tele volt jósággal, szeretettel, gyengédséggel mindnyájunk iránt.

Csak engem még fokozottabban részesített mindezekben.”Hálás vagyok a sorsnak, amiért szép és jó gyermek- s ifjúkorom volt. […] Nagyon kivételes szerepet töltöttem be az otthonunkban. Mondhatni, koronázatlan királya, talán egy kicsit zsarnoka voltam

Apám már kiskoromban sokat foglalkozott velem. Különösen azt szerettem,

ha ölébe vett és képes történelmi könyveinek illusztrációit mutogatta,

magyarázatot fűzve hozzájuk. Így ismerkedtem meg már öt-hatéves koromban

a világtörténelem kiemelkedő alakjaival és a régi népekkel. Felismertem a

képekről az egyiptomiakat, a görögöket, a rómaiakat meg a többit. 

Korán felébredt az a hajlamom, hogy örömet találjak a történeti vagy egzotikus viseletekben és fegyverzetekben. Felajzották a képzeletemet. Kedvet kaptam ahhoz,

hogy utánozzam a képeken látott alakokat, és görögöket, rómaiakat játsszam.

Nem elégedtem meg a puszta elképzeléssel, hanem külsőben is hasonlítani

akartam a megjátszott alakokhoz. Apám ebben művészi hajlam megnyilatkozását

látta, s igyekezett elősegíteni, fejleszteni. Lepedőből tógát csavart reám,

ezüstre festett kéregpapírosból sisakokat készített részemre; örült, amikor

beleéltem magam a szerepbe, s a képeken látott heroikus mozdulatokkal ágáltam.Első irodalmi törekvéseim még eredetibbek voltak, mint a festői szárnypróbálgatások,

mert úgy ötéves korom körül elhatároztam, hogy írok egy mesét […]egy este, lefekvés előtt hoztam létre, de fáradságosnak találtam, hogy a nyomtatott nagybetűk végtelen sorát rójam egymás után,

Még egészen apró, talán úgy öt-hat éves lehettem, amikor először vittek

színházba. […] legalább nyolcszor-tízszer láttam a Peleskei nótáriust. Odahaza persze okvetlenül játszani akartam ezt a figurát, mire apám valamelyik régi nagy karimájú kalapját háromszögletűvé formálta, lúdtollat tűzött melléje – ahogyan a színházban láttam – copfos parókát is csinált vagy vett hozzá, orrom alá kipödört bajusz került […], s így teljesen beleélhettem magam a jó öreg Gvadányi nótáriusának alakjába. 

Anyai nagyanyámról reánk maradt a falusi ház Harasztin, s azontúl ott töltöttük

a nyarakat, sőt már tavasszal, május felé, kiköltözködtünk és októberig

künn maradtunk. Nyolcéves koromtól kezdve Haraszti volt életem nyári szakaszainak

állandó színhelye. Nagy, tízszobás házunk volt – eredetileg, valamelyik

Bethlen építtette, még kápolna is volt benne – s itt már akkor külön szobát

kaptam, amikor Pesten még nem rendelkeztem ilyennel. Ott volt a „kék szoba”,

amelyben születtem, a szalonban pedig nagy kandalló állott, s ebbe kora

tavasszal vagy hűvös őszi estéken gyakran begyújtottak. Nagyszerű dolog volt

a kandalló előtt a fehér bundaszőnyegen hasalni, és a lángok sohasem ismétlődő

alakzatainak játékát figyelni.[…]

A haraszti kertben, különösen tízéves koromtól kezdve, nagyarányú harci

játékok folytak, s boldog volt az a tacskó, akit méltónak tartottam arra, hogy

besorozzam seregembe. Egyelőre a kis színpad roppantul ösztönzött és elfoglalt. Fantasztikus és meglepő színpadi képeket produkáltam.[…]

Akkor éppen indián dolgokért hevültem, és Coopert, Pajekent, Mayt és

más hasonló írókat olvastam…

Részletek Baktay Ervin Homo ludens c. könyvéből (Budapest. Iparművészeti Múzeum, 2013.).